Nervus 2007.12.09. 13:06

Hanuka

Egy rövid ideig visszhangzott a média a rettentő bűntől: gonoszok jöttek, és megzavartak egy rendezvényt. Éppen egy zsidó rendezvényt. Még gonoszabbak lettek, amikor kiderült, hogy köztük van Tomcat is, aki természetesen náci és fasiszta, most is azért zavarkodott.[dehülyeszó]A…

A nagy magyar weboldal ismét belendült, megkezdődött a kamukausztozás.Azzal nem értek egyet, hogy már megint pénzt kérnek a zsidók, oké.DE:hogy ebből rögtön neki kell állni, hogy:"Mint tudjuk, a "haláltáborokban" számos zsidó 3-4 évet is túlélt, valszeg jól…

Kedves és drága barátaim!Ismét eltelt egy nap, elmondhatjuk, hogy "jött a köcsög ávó". MA kellett volna megdönteni Gyurcsányt. Több ezren ismét a Kossuth téren voltak, akiknek a java megelégedetten hazament: mára elég az akcióból, kisztrájkoltuk, kiordítottuk magunkat,…

Megjelentek az Árpád-sávos zászlók is!Már 4 ezer ember van a téren! - NépszavaA Szent Korona Rádió írta: a hangulat Gyurcsány-ellenes, a Himnusz-végén hangos volt a Gyurcsány takarodj. Fáklyás felvonulás lesz. A SZKR tudósítója látott egy Jobbik-zászlót, pedig elvileg azt…

Nervus 2007.11.20. 17:52

Sztrájk

Kedves balos!Látlak, ahogy ülsz és csorog a nyál a szádból, miközben kiabálod, hogy a fasiszták, ezek az Orbán-hívők már megint ártottak Neked, mert Neked most dolgod lenne, Neked most útra kell indulnod, Neked most a gyerekedet iskolába kell tenned!Neked, Neked dolgod van, és ezt…

Nervus 2007.11.19. 14:17

Köszönöm Index!

Az alábbiakban egy nyílt levelet olvashattok, melyet az index.hu egyetlen cikkje hozott ki belőlem. Nem tudok mást mondani, csak azt, ami lentebb olvasható.Tisztelt Index, Tisztelt U.P., Tisztelt Rendőrség, Tisztelt kuruc.info!Ritkán (sőt, szinte soha) nem olvasom az index.hu-t, most…

Nervus 2007.11.05. 13:48

Nyilas

Gratulálok azoknak az idiótáknak, akik szépen lassan beetették a magyar népet azzal, hogy jönnek a fasiszt náciak, és bántani fogják azt is, aki nem zsidó izraelita Talmud-hívő, szóval az nem, amit nem szabad kimondani/leírni.Ma találkoztam egy ismerőssel a villamoson, és Nike…

Bármennyire is nem szeretem néha a kuruc.info -t, a mai eseményekkel mélységesen egyetértek, és meghajolok előttük. Megmutatták, hogy békésen is lehet tüntetni.Ellenben egy hatalmas köpéssel díjazom a Magyar Gárdát. Mi a halál faszának vannak?Tényleg csak parlagfüvet irtani?…

Újrakezdődött!Mintegy 100 tüntető gyűlt össze ismét a Ferenciek terén a fővárosban péntek délután, akiket 60-70 rohamrendőr és 15 határőr igazoltat és megmotoz. Két demonstrálót bilincsben vittek el a rendőrök.Estére már 82 embert állítottak elő. (index)

Nervus 2007.10.25. 18:38

Áruló Csintalan!

Úgy látszik, hogy ez a nap az árulóké. Csintalan sem normális (eddig sem volt éppen az)."Aki demokrata, az nem megy ki a hídra, hallgassanak Orbán Viktorra, ha rám nem". VIKTOR! VIKTOR!Mert az rossz, ha erőszak van. ERŐSZAK? HOL? Az, hogy lezárnak egy hidat, nem jelent…

Nervus 2007.10.25. 15:00

Áruló Rogán!

Rogán Antal kapott egy SMS-t a kuruc.info-tól, melyben a hídblokádra hívják.Tehát a kurucinfo már szervezi be az embereket SMS-ben. Ez jó.Rogán bácsi azonban elsírta magát, hogy jaj nekünk, ezek a csúnyák törvénytelen eszközökkel akarnak kormányt váltani, és jaj, ezt nem…

Ebben a pillanatban jött az információ:"A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint ha megvalósítják a lezárást, az olyan polgári-engedetlenségi akció lesz, amibe a rendőrség szakmai döntése alapján nem lehet erőszakkal beavatkozni. Ebben az évben július 17-én a…

Folyamatosan frissül. Piros és dőlt, vagy csak dőlt vagyok én...Zuhog az eső, a zászlófelvonást bekiabálásokkal, füttyszóval "zavarták meg". (forrás: hírszerző)Ismét kifütyülték Gyurcsányt, ezúttal a Vértanúk terén. (forrás: hírszerző)10:15 perckor legalább…

Nervus 2007.10.21. 20:13

Magyar Gárda

No, megvolt a Magyar Gárda 600 tagjának az avatása. Természetesen az összes baloldali újság és honlap fel van háborodva és zokog, hogy itt vannak a csúnya nácik. A hét poénja: Az avatásra kiment egy zsidó, aki a hagyományos fejfedővel is jelezte, hogy ő bizony zsidó. Azt mondta,…

Nervus 2007.10.05. 19:02

Kommentár nélkül

Nervus 2007.08.28. 07:39

Miért?

Miért vagytok olyan birkák, hogy ha bármelyik médium vagy párt csőcselékezik, ti is?Miért hangoztatjátok az "adóforintjaitokat", ha egy vezető azt mondja?Miért adtok hangot annak, hogy a tüntetőket a Dunába kell lőni?Miért hisztek még a vezetőknek, akik azt mondják,…

Összeszedem már nektek, hogy kik (és miért) határolódtak el/szidták a Magyar Gárdát(ól).1. Lázár János - az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke2. Die Presse (osztrák lap) - Vona háborút akar vagy a románokkal, vagy a szlovákokkal. A lap…

Nervus 2007.08.27. 13:10

Mokka SMS-ek

Álljon itt egy válogatás a mai napon a Mokkába beérkezett SMS-ek közül. "2007.08.27 06:55:42 Üzenet: A FIDESZ AZT MONDJA A FÉLELEM KELTÖ GÁRDA GYURCSÁNY MIATT ALAKULT MEG.EZZEL ELISMERTÉK HOGY ÖK VANNAK A FÉLELEM KELTÖ GÁRDA MÖGÖTT!!ENNYIRE SÜLYEDTEK!AMMA"Igen.…

Belenéztem ebbe a fantasztikus műsorba: kíváncsi voltam, mik lesznek az SMS-falra írók reakciói a Magyar Gárdára. Bár ne tettem volna...Amiket megtudtam:Mindenki náci (természtesen).Minden Magyar Gárdás ijesztő, el kell menekülni az országból, mert jönnek a gonoszok és jaj.Miért…

Nem, nem azok a nácik. Hanem az antifasiszták. Igen, ők. Akik a legjobban verték a nyálukat, hogy megjelenik a gonosz és csúnya Magyar Gárda, és majd visszatér Hitler.Szarka Ágota így nyilatkozott az esetről:Igen régóta vagyok újságíró, nagyon sok helyen jártam de ilyen fajta…

Na, akkor essünk neki. 1. "Néhány százan gyűltek össze a Magyar Antifasiszta Liga (MAL), a Nagy Imre Társaság és más civil szervezetek kezdeményezésére a Magyar Gárda felesketése elleni tüntetésen szombaton kora délután már a hivatalos program kezdete előtt a budai Vár…

A hitetleneknek ezt a képet ajánlom:

Nos, itt az idő, hogy végre valahára megírjam ezt is. Kezdődött az egész azzal, hogy Gyurcsány befosott, hogy jön a sok náci és majd fegyveres lázongások lesznek, természetesen náci vezetéssel, ezért megért egy bácsit, hogy nagyon-nagyon figyeljen a csúnya fiúcskákra, mert…

Nervus 2007.08.22. 10:18

Magyar Gárda

Már csak 3 nap, és "megindul" a »Magyar Gárda. Ha rámegyünk weboldalukra, néhány másodperc várakozás után bejön egy cikk.A magyar média "természetesen" elítéli őket, mert nácik, fasiszták, és árpádsávosok. A rendkívül titkos titkosszolgálat már…

süti beállítások módosítása