Már búcsúznak az éjszakától az utolsó pislákoló csillagok, s a keleti égbolton már a hajnal első fényei köszönnek az ébredő városnak. A fákon a reggel első hírnökei, vidám madarak köszöntik az új napot.
Javában járunk a nyárnak, alig van átmenet a délután és a reggel között. Van egy rövid, viszonylag csendes éjszaka, s máris beköszönt egy új nap hajnala.
Már járnak az első buszok (amik szinte egész éjszaka) és villamosok, de még érezni a természet illatát is.
Minden időszaknak megvannak a maga jellegzetes illatai és hangjai: a nyári éjjeleknek és reggeleknek csakúgy, mint a téli hajnaloknak.
A melegre és a szép időre való tekintettel az alvás elmaradt (bár lehet még beleférne pár óra), helyette nekivágtam a városnak és átfotóztam az éjszakát. Mire észrevettem magam máris eljött a reggel, újabb fotótémákkal. Lassan felkel a nap, s óhatatlan vágyam van arra, hogy felmenjek valamelyik tízemeletes tetejére és megörökítsem azt. (Bár a met.hu szerint addig még legalább 1 órám van.)
Imádok fotózni, ez az egyetlen művészet, amiben ki tudom élni magam. Bizony, néha nekem is előjön a szépérzékem, amit sokak szerint nekem elfelejtettek kiosztani.
De fotózás közben nem foglalkozom semmi mással... már csak ezért is megéri átvirrasztani az éjszakát akár csak egyetlen pillanatért. A legotrombább percekben is meg kell találni a legszebb pillanatot.

Kérem, én megjósoltam, hogy fogunk síró horvátot látni a meccs után.

Viszont ezek a törökök valami csodát tettek, olyat, amit talán még soha nem láttunk.
Tudni kell rólam, hogy 2002 óta valami eszméletlen módon szeretem a törököket, azt hiszem akkor éreztem először azt, hogy mit is jelenthet a sport egy ember életében-

Rüstüben és Semihben volt minden reményem. Rüstüről tudtam, hogy sokkal rutinosabb és jobb, mint Volcan. Aztán miatta kaptunk egy gólt, de szinte azonnal válaszolt is: remek íveléséből Semih túlteljesített: egyenlített a hosszabbítás hosszabbításának a legvégén. Erre még a legmerészebb török szurkoló sem számított.

Végül a tizenegyeseknél a szétesett horvát csapat már nem tudott mit tenni. Kettőt kihagytak, egyet pedig kivédett Rüstü, amivel már véglegesen jóvátette a hibáját.

Lehet, hogy rengeteg szerencse kellett a törököknek az összes meccsükön, de ha nem lenne az a hihetetlen fanatizmus, az az erő, amivel még a legutolsó másodpercben is hajtanak, akkor most sehol nem lennének. S talán nem is sikerült volna elfoglalniuk anno szinte egész Európát...

Pénteken este majdnem összecsapott a falu roma és nem roma lakosainak egy része.(...) Sokan a rendőrség elé akartak vonulni demonstrálni, de végül 50-60 ember a romák házaihoz vonult, hogy összetartásukat békés módon mutassák. A házaknál 10-15, kaszákkal, botokkal felfegyverzett ember rohant rájuk. A felfegyverzett csapatot maguk a romák is próbálták visszafogni, így végül nem volt összetűzés.