Kérem, én megjósoltam, hogy fogunk síró horvátot látni a meccs után.

Viszont ezek a törökök valami csodát tettek, olyat, amit talán még soha nem láttunk.
Tudni kell rólam, hogy 2002 óta valami eszméletlen módon szeretem a törököket, azt hiszem akkor éreztem először azt, hogy mit is jelenthet a sport egy ember életében-

Rüstüben és Semihben volt minden reményem. Rüstüről tudtam, hogy sokkal rutinosabb és jobb, mint Volcan. Aztán miatta kaptunk egy gólt, de szinte azonnal válaszolt is: remek íveléséből Semih túlteljesített: egyenlített a hosszabbítás hosszabbításának a legvégén. Erre még a legmerészebb török szurkoló sem számított.

Végül a tizenegyeseknél a szétesett horvát csapat már nem tudott mit tenni. Kettőt kihagytak, egyet pedig kivédett Rüstü, amivel már véglegesen jóvátette a hibáját.

Lehet, hogy rengeteg szerencse kellett a törököknek az összes meccsükön, de ha nem lenne az a hihetetlen fanatizmus, az az erő, amivel még a legutolsó másodpercben is hajtanak, akkor most sehol nem lennének. S talán nem is sikerült volna elfoglalniuk anno szinte egész Európát...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.