A mai szép nyári reggelen sétálva indultam el szeretett oktatási intézményembe, s hogy utamon ne legyek egyedül, kis kitérőt tettem és megvártam már egy kedves ismerősömet is. Előtte ugyan találkoztam egy kevésbé kedves ismerőssel is, de hát az ember egy ilyen madárcsicsergéses reggelen nem foglalkozik aljas patkányokkal fura erkölcsű lányokkal.
Azonban ezt a leányzót roppant udvariasan megkérte egy kissé ittas roma úriember, hogy közösüljön vele, különben súlyos sérüléseket szerez nyaktájékon egy éles fegyver által.

Nos, legyen bármilyen kellemetlen személy is az életemben, még mindig sokkal értékesebb, mint én.

Szóval közöltem az úriemberrel, hogy az édesanyjánál próbálkozzon. Az illető rám is támadt, természetesen én nem ütöttem meg, mit képzelnek Önök, hogy én ilyesmivel próbálkoznék, hiszen még tömlöcbe vetnek. [És most hazudtam.]
Kísérte egy roma kislány is, ő normális volt, próbálta nyugtatni az illetőt, de hát az nem volt olyan egyszerű.

Szépen félrevonultam, amíg barátunk a földön feküdt (biztos megzavarta bolygónk gyors forgása és keringése együtt), s udvariasan tárcsáztam a rendőrséget, hogy segíthetnének, mielőtt még esetleg leszúrnának. (07:12)
Aki felvette (első csöngés után, ez pluszpont) roppant kedves és udvarias volt, meg is nyugtatott, hogy "megyünk és megnézzük". Kedvem lett volna megkérdezni, hogy személyesen ő jön-e ki, de gondoltam ne kekeckedjünk.

A roma úriember időközben jött volna megölni engem, de a kislány valami csodának hála elrángatta. Sétálgattam fel-alá, vártam, hogy ismerősöm odaérjen.
Meg is érkezett és el is húztunk az iskolába, mert már ígyis késésben voltunk. (07:31)

A történet legnagyobb poénja, hogy a rendőrség kb. 2-3 perc sétára van a helyszíntől.
Udvariasan szeretném megkérdezni, hogy abban a 19 percben
mégis mit csináltak a tisztelt rendőrök? Tegyük fel, hogy a fiatalember leszúr, a rendőrség akkor mit tesz? Kinyilvánítja mély fájdalmát? 

Az iskolához vezető úton (5 perc) körülbelül 2 rendőrautóval is találkoztunk. Az egyik a bíróság előtt állt és kávéztak, a másik néhány méterrel odébb, üresen.
Adófizetőink pénze még mindig jó helyre megy :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nervus.blog.hu/api/trackback/id/tr551164314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ivanhoe 2009.06.05. 13:57:10

Ne csodálkozz, ezek a díszpintyek már csak ilyenek. És akkor néhány vízfejű (értsd: politikus) halálosan fel van háborodva ha az állampolgárok önvédelemhez folyamodnak. Nemrég zsinórban 3-szor törtek be egy iskolába amit most nem kívánok megnevezni. Mindenki tudta, hogy ki tette, és amikor mondták a fakabátoknak,mi volt a válasz: "Ne személyeskedjenek!". A mai rendőrök csak dísznek jók, vagy inkább arra se.

...0 .. 0... · http://wece.blog.hu/ 2009.06.05. 14:07:54

Ha vért említesz, hamar ott vannak. Ha csak szándékot, nem érdekli őket.
zsarufika.blog.hu/2009/03/26/tanulsagos_12

Nervus 2009.06.05. 14:32:54

Persze, de ha én kihívom őket azzal, hogy leszúrtak, aztán meg mégse, én leszek megbaszva :D

Ivanhoe 2009.06.05. 14:37:51

Szúrd vagy lődd le az ellent és állítsd be öngyilkosságnak, arról te nem tehetsz:). Csak arra vigyázz, hogy a bemeneti seb jó helyen és szögben legyen :D.

Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.06.05. 21:27:50

@Nervus: Ez mondjuk "vicces" (talán kicsit sötét humor): a hozzászólásod fekete keretben van, ami kb. olyan, mint amivel az elhunytakat jelzik. Reméljük nem a mennybéli WiFi-re (alias Pap-LAN-ra) csatlakoztatva írtad a bejegyzést...
süti beállítások módosítása