Nos, itt az idő, hogy végre valahára megírjam ezt is.
Kezdődött az egész azzal, hogy Gyurcsány befosott, hogy jön a sok náci és majd fegyveres lázongások lesznek, természetesen náci vezetéssel, ezért megért egy bácsit, hogy nagyon-nagyon figyeljen a csúnya fiúcskákra, mert feketében járnak és zsidókat ölnek.
Aztán szépen lassan előmerészkedtek a civil szervezetek is, és a nagy magyar média most nem harsog arról, hogy PROVOKÁCIÓ lesz. Pedig az lesz, ez messzire látszik a tüntetések helyszínein.
- Délután kettőtől a Vár alatti Dózsa György téren szervez tiltakozást a Nagy Imre Társaság, a Bibó István Közéleti Társaság, a Magyar Antifasiszta Liga és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége. - Igen, az alatt a Vár alatt. Ott, ahol a Magyar Gárda első 56 tagja felesküszik. Igen, előtte egy órával. Hogy miért? Mert amikor odamennek az emberek, találkoznak velük, és jól meg lehet mondani, hogy nácik. Mindenki.
- Az ellentüntetéssel egy időben kezdődik a belvárosi Olimpiai parkban az Antifasiszta Piknik. Az eseményt három meleg jogvédő szervezet, továbbá a Humanista Mozgalom és a Regina Alapítvány rendezi.
- Hogy ott mi lesz, nem tudom, szerintem megeszik a fasisztákat vagy ilyesmi. Persze nem csak a zsidókat utálják, hanem a buzikat melegeket is. Biztos lesz melegétel is hehe.
- Az Országos Cigány Önkormányzat és roma szervezetek azt tervezik, hogy a Magyar Gárda alakulásakor ők is a Szent György tér közelébe vonulnak. - Igen, mert a cigányokat is utálják ezek a mocskos nácik.
Szabadna tudnom, hogy miért kell odamenni? Ez nem provokáció, dehogy, csak a fővárosban nincs szabad hely.

Javaslatom, hogy aki egyetért a Magyar Gárdával, függetlenül attól, hogy tagja-e vagy sem, tegye ki saját oldalára a logójukat. (Én nem vagyok tagja...) Remélem ezért nem fognak rámszólni a Jobbikosok...

Most érkezett: Magyarország szégyenének nevezte a Magyar Gárda megalakulását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Nyíregyházán.
Szerintem inkább ő Magyarország szégyene!

A bejegyzés trackback címe:

https://nervus.blog.hu/api/trackback/id/tr21148090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása